Vieux Carré

Bárpult, Párlat »

A „konyak” esete

Nem szoktam használni a „konyak” kifejezést ebben a formájában, pedig ez a magyar nyelv egyetlen jól bejáratott, kényelmesen használható szava a… konyakra. Mégpedig azért nem, mert kétértelmű szó, és legfeljebb a kontextusból derülhet ki egyértelműen, hogy mikor mit akarnak mondani vele – brandyt, azaz érlelt borpárlatot általánosságban, vagy a francia Cognac környékének eredetvédett borpárlatát? Elsősorban nem a tudatlanság áll a kettős jelentés mögött – ennek a problémának legalább 150 éves történelmi előzménye van.

Az eredetvédett árujelzők korában meglepő lehet, de hajdanán, az 1800-as években a földrajzi nevekkel többnyire nem gyártási helyre, hanem stílusra utaltak. Az óriási szállítási költségek korában (amikor nemhogy műút, de még vasút sem mindenhol volt) természetes igény volt, hogy egy-egy neves külföldi ital (többé-kevésbé hiteles) utánzatát helyben állítsák elő. Egyesek biztosan csalni is próbáltak ezzel, de általánosságban nem volt titok, hogy az ital „nem az, csak olyan”. Ezt a hagyományt ma már talán csak a london gin ápolja – ami egy szabályozott ginfajta, de bárhol készülhet –, illetve részben a bourbon whisky, ami a történelmi bourbon megyétől távol is készülhet, de csak az Egyesült Államokban.

A századfordulón a legjobb francia abszintokat Absinthe Suisse, vagyis „svájci abszint” kategóriába sorolta a szakma, de mindenki tudta, hogy ezek francia márkák, és a „svájci” csak a minőségükre, gyártási módszerükre utal. A magyar rum esetén mindez az ital „rumságára” is vonatkozott: az (akkor még) Portorikó vagy Jamaika rumoknál nem volt különösebb titok, hogy nemcsak Puerto Ricóhoz és Jamaicához nincs közük, de a cukornádhoz sem, viszont emlékeztettek az igazira. Az eredeti italokat rendszerint a „valódi”, „eredeti” jelzők különböztették meg, és ezek hiányában magától értetődő lehetett, hogy utánzatról van szó. (Ezt a gyakorlatot a gyümölcspálinkáknál még közvetlenül az EU-csatlakozásunk előtt is használták a valódi és a kommersz változat hivatalos megkülönböztetésére. Nem azt írták rá, hogyha utánzat volt, hanem azt, hogyha valódi.)

Ma már nem sok értelme van skót whiskyt vagy kubai rumot utánozni; idehozni olcsóbb, mint itthon kis tételben gyártani, ráadásul az eredetiség varázsa még a viszonylag olcsó italoknál is fontos a vásárló számára. (Portoricónk ugyan ma is van, de ez már rég nem próbálja utánozni a puerto ricó-i rumokat – a közép-európai rumutánzat evolúciója elszakadt a valódi rumoktól.) Ma már minden minőségi ital a saját eredetét hangsúlyozza. Például a Békési malátawhiskyben sem az volt a sláger, hogy skót hagyományok szerint készül (bár azokat egyébként is csak igen felszínesen követi), hanem éppen az, hogy Magyarországon készül!

De térjünk vissza a konyakra. A 1800-as évek hajnalán Magyarországon már készítettek „frantzia égettbort”, ami érlelt borpárlatot jelentett. Már ez is sejteti, hogy az első, nemzetközileg népszerű érlelt borpárlat a franciáké lehetett, de még inkább megerősít ezt az, hogy a 19. század során több európai országban is cognac lett az érlelt borpárlat neve (ekkor még gyakran francia betűzéssel). A cognac a magyar törvényekben legkorábban 1881-ben található meg ilyen jelentésben. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a legtöbb mai brandy azért készül igencsak hasonló stílusban (még ha változatos minőségben is), mert annak idején a legtöbben a francia cognacot próbálták utánozni.

(Az Ararat például büszkén vállalja, hogy az alapítója vezette be Örményországba a francia szeszfőzési módszereket, és Charentais-üstökkel szerelte fel a gyárát. A mai brandyk annyira egy kaptafára készülnek, hogy a chilei/perui piscót tévesen törkölypárlatnak, illetve „szőlőpárlatnak” szokás nevezni csak azért, mert szokatlan az íze! Pedig ugyanúgy borból főzik le, és időnként érlelik is, de így sem hasonlít a megszokott brandyre, inkább egy szőlőpálinkára.)

A cognac európai köznevesülése azonban érthetően igencsak zavarta a franciákat. Mintha a világ összes whiskyjét scotch-nak neveznénk! Vagy inkább képzeljünk el egy világot, ahol a tokaji bor annyira népszerű lett, hogy a különböző nyelvekben a „tokaji” köznévvé vált és egyszerűen fehérbort jelent, a „tokajit” fogyasztó emberek jó része pedig értetlenül néz, ha a „valódi tokajiról” beszélnek neki.

Ezután beköszöntött a 20. század, mikor is a különböző országok kormányai egyre gyakrabban foglalkoztak az italfajták szabályozásával. A whiskyfőzdék például már jó ideje követelték a kormányaiktól, hogy korlátozzák, milyen gabonaszeszt lehet whiskynek nevezni, illetve tiltsák meg a valótlan eredetmegjelölést – például az angliai ipari gabonaszesz árusítását „ír whisky” címén. A franciáknál eközben úgy tűnik, a cognac területi szabályozása és annak nemzetközi érvényesítése került napirendre. A Bureau National Interprofessionnel du Cognac honlapja szerint törvényben 1909 május 1-jén korlátozták először, hogy hol készülhet Franciaországban cognac, és ezután lehetőség szerint minél több országgal próbálták ezt nemzetközi egyezményekben elfogadtatni. Magyarország a trianoni béke kapcsán fogadta el, hogy a cognac francia ital. A cognac ekkor már annyira bejáratott kifejezés volt itthon, hogy újságcikkek jelentek meg róla, mit használjunk helyette.

Az 1929-es bortörvény kimondta, hogy a hazai borpárlatot tilos cognac néven forgalomba hozni, helyette a „magyar konyak”, „brandy”, „borláng”, „borlelke” és egyéb hasonló fantázianeveket ajánlottak. Nem világos, hogy a „magyar konyak” kifejezés mikor és miért tűnt el a hazai címkékről. A szocializmus palackjain már csak a brandy elnevezéssel lehet találkozni, ami különös annak fényében, hogy az ekkor felnőtt generációk nem nagyon használják (és gyakran nem is ismerik) ezt a kifejezést.

A rendszerváltás óta a konyak szavunk egyre inkább kettős jelentésűvé vált. Az idősebb generációk szemében többnyire a brandyt jelenti, illetve részben az utánzatait is, hiszen a szocializmus alatt a „brandyk” többsége seprőpárlatot és finomszeszt is tartalmazott a borpárlat mellett – akkoriban ez volt a „kommersz konyak” (kereskedelmi brandy), ellentétben a ma jellemzőbb „kommersz konyakkal”, vagyis a konyakaromás finomszeszből álló „hadvezér szeszesitalokkal”. Ahogyan viszont az ezredfordulón teret nyertek a prémium import italok, köztük az eredeti cognac, úgy a szakma és a fiatalabb generációk egyre inkább csak a cognacot azonosítják konyakként. Kíváncsiak leszünk, a következő évtizedekben mi lesz e szavunk sorsa: lassanként eltűnik a „konyak” betűzés, vagy kizárólag a cognacot jelenti majd?