Home » Abszintológia, Kiemelt

Absinthiana, víz és cukor

Submitted by on 2011. 07. 17. – 18:58No Comment

Az abszintfogyasztás alapvető kellékei

Gyakori kérdés, hogyan és mivel érdemes inni az abszintot, mi számít szükségesnek, tradícionálisnak, vagy éppen merő luxusnak. A 19. században elterjedtebb olcsó bárkellékek helyett egyre díszesebb, drágább absinthianát, azaz abszintkellékeket találunk a webáruházakban, és sokan próbálják azt a látszatot kelteni, hogy nem is igazi abszintkedvelő, akinek nincs húszezer forintos abszintcsapja. Ezeknek a tárgyaknak az alapvető célja, hogy a fogyasztó minél kényelmesebben változtassa az abszintot hideg, ízlés szerint körülbelül 11–15%-os (esetleg cukrozott) itallá, és eközben minél szebb louche-hatásban gyönyörködhessen.

Az abszint iparszerű gyártása 1797-ben kezdődött. Nem volt abszintpohár, abszintkanál, abszintcsap, luxus volt a cukor, s még nagyobb luxus a jég, ha éppen nem volt tél. A 19. század hajnalán tehát az abszintot általában kútvízzel hígítva és cukrozatlanul fogyasztották vizes- vagy borospohárból, ami merészen ellentmond a divatos abszinthagyománynak. A 19. század második felében elterjedt kellékeknek azonban egyike sem puszta kacat, a legrosszabb esetben is legalább kényelmesebbé teszik az ital előkészítését. Az elterjedésüket azonban inkább két másik tényező segítette: egyrészt, nagyban segítették az abszint népszerűsítését; másfelől, a tehetősebbeknek fontos volt, hogy ne csak az általuk fogyasztott abszint, hanem a fogyasztási szokásaik is merőben eltérjenek a szegényekétől.

Van Gogh: Verre d'absinthe et carafe (1887)

Van Gogh: Verre d'absinthe et carafe (1887)

La carafe – a vizeskaraf
Ez a fül nélküli kancsó volt az abszinthígítás eredeti eszköze, és ha nem is a legjobb, de legalább a legolcsóbb. Tökéletes alternatívája egy kisebb üvegkancsó, amelybe vizet töltünk, deciliterenként legalább 2 jégkockával. Fél liter jeges vízzel kb 3–6 pohár abszintot lehet elkészíteni. Mivel az abszintot mindig lassan ajánlott hígítani, a kancsónál olcsóbb megoldások (másik pohár, fagyasztóban tartott üveg, stb) elég kényelmetlenek. A kancsót nem érdemes megspórolni.

La fontaine à absinthe – az abszintcsap
Állványos üvegtartály több apró csappal ellátva, melybe vizet és aránylag sok jeget helyeznek. Semmiképp nem létfontosságú, inkább szép (és drága) szobadísz, a rituáléra vágyók szerelme, és egyben a hígítás legkényelmesebb eszköze. (Kitűnő befektetés abszintot felszolgáló helyeken is – mindenki ki akarja majd próbálni.) A festői louche-hatásra vágyók is kedvelik, mivel igen lassan is tud csepegtetni, de erre a célra a legtöbb brouilleur is megfelel. További előnye, hogy a csepegtetés bármilyen kockacukrot szétbont, mire megtelik a pohár – vélhetően a 19. századi, nehezebben oldódó kockacukroknak köszönheti a létrejöttét.

Le brouilleur – a „keverő”, avagy a csepegtető
Aránylag ismeretlen, de hagyományos edény: a pohár tetejére illesztik, majd a szükséges mennyiségű vízzel, jéggel és cukorral töltik meg, ami típustól függően lassan lecsorog vagy lecsepeg. A csapnál olcsóbb alternatíva azoknak, akik minél látványosabb louche-ra vágynak. Legegyszerűbb esetben egy igen szűk csövű tölcsér, de léteznek többszintű, sőt, mechanikával ellátott változatai is.

Le verre – a pohár
Az abszintpohár a talpas vizes- és borospoharakból alakult ki, jellegzetessége a „reservoir”, azaz egy 3-4 cl-es, formájában elkülönülő rész a pohár alján. Egyes abszintpoharak ma is csak drága, talpas vizespoharak, hiszen a saját poharunknál idővel úgyis megszokjuk, meddig kell tölteni a szokott adagunkat. Bármilyen üvegpohár alkalmas a célra, amiben kényelmesen elfér 2 dl folyadék, vagyis a klasszikus adag (3 cl abszint és 5×3 cl víz). Az abszintpohár (kávéházi- és bárkellék lévén) jellemzően vastagfalú, de otthon valamivel praktikusabb a vékony üveg, ami kevésbé melegíti fel a beletöltött hideg vizet. Szép kiegészítője lehet egy porcelán csészealj, ami egyébként is minden házban akad.

La cuillère – a kanál
Amellett, hogy (az abszintpoharakhoz hasonlóan) nevetségesen drága, nélkülözhetetlen a kényelmes kockacukrozáshoz. A hagyományos villa, kanál általában nem áll meg stabilan a poharakon. Abszintkanalat beszerezni vagy akciós csomagban érdemes, vagy abszint mellé csomagolt ajándékként, vagy átállni az előre elkészített cukorszirupra. Ismert még grille nevű változata is, ami nem kanál formájú, hanem a brouilleurhöz hasonlóan illeszkedik a pohár tetejére.

L’eau – a víz
A víz feltétlenül legyen tiszta és semleges ízű. A klóros vagy magas ásányianyag-tartalmú vizek legyengítik az abszint ízét – ha már rászántuk a pénzt az abszintra, ne rontsuk el rossz vízzel. Ideális a forrásvíz, vagy az ízetlenebb szénsavmentes ásványvizek, mint a Jana, a Szentkirályi vagy a NaturAqua, de jellemzően a „gazdaságos” rózsaszín vizek is ilyenek. A csapvizek közül csak a kivételesen jók alkalmasak, és ezek is is csak állott, klórmentes állapotban. Desztillált vagy lágyvíz sem ajánlott azonban, hiszen az a másik, semmilyen oldott anyagot nem tartalmazó véglet, amitől az ízek élesek, fanyarak lesznek.

Legalább ennyire fontos a víz hőmérséklete is. Kezdőként a nem elég hűvös abszint íze lapos és unalmas, de a legtöbben haladóként vagy „szakértőként” sem szeretik meg a szobahőmérsékletű abszintot. Melegen az alkoholos jelleg jobban kiütközik, az illóolajok pedig inkább fanyarak, mint selymesek lesznek. Emiatt fontos annyira lejegelni a vizet, hogy percek múltán is maradjon benne szilárd jég, így a szobahőmérsékletű párlattal és pohárral együtt megfelelően hűvös italt ad. Szintén segít, ha a poharat is lehűtjük, a tömény abszint hűtése viszont – az anetol magas fagypontja miatt – nem ajánlott.

Le sucre – a cukor
(Bővebben: A Zöld Tündér és a cukor 150 éves szerelme)

Az elterjedt tévhittel ellentétben az abszintot nem feltétlenül kell cukrozni, hiszen soha nincs annyira keserű, mint a kávé vagy a fekete tea (melyeket ráadásul sokan szintén nem cukroznak), egyes abszintok pedig cukor nélkül is kimondottan édesek, selymesek. A cukrozott abszint elsöprő népszerűsége a késő 19. században főleg annak volt köszönhető, hogy az émelyítően édes ízek voltak divatban – ahogyan azt a kor süteményei is tanúsítják. A cukrozás tehát az ízlésünk és az adott abszint függvénye; nem leszünk tőle jobb vagy rosszabb abszintivók.

A cukrozásnak több módja is van. A legismertebb és legdivatosabb az abszintkanálra helyezett kockacukor, mely az 1880-as években terjedt el. Előtte előre elkészített cukorszirupot használtak, vagy kristálycukrot kevertek el a kész italban (ez utóbbi tovább tartott, kényelmetlenebb volt.) Habár az előbbi a divatosabb, a 19. században mindkettő elterjedt volt. A barnacukrot nem igazán ajánljuk, de nem kizárt, hogy illene egyes abszintokhoz. A webáruházak kínálatában kifejezetten „abszinthoz való” (és borzalmasan drága) kockacukrot is árusítanak, ami könnyebben esik szét kristályokra. Ez nem igazán előnyös, mivel jobb, ha a kristályok már feloldódva kerülnek az italba, másrészt a szétesést a meglocsolt cukor pár másodperces pihentetésével ingyen is el lehet érni.

Akkor tehát… mi a minimum, amivel kulturáltan lehet abszintozni?

  • vizeskancsó
  • 2-3 dl-es üvegpohár
  • a leírtaknak megfelelő minőségű, jéghideg víz
  • igény szerint abszintknál és kockacukor, cukorszirup/kristálycukor és keverőkanál, vagy egyik sem

És az abszintpipa?
Az üzletemberek kimeríthetetlen fantáziáját dicséri, ugyanis se nem hagyományos, se nem igazán hasznos. Ha mindenképp ilyenbe ölnénk a pénzünket (például mert jól néz ki), legalább olyat vegyünk, amiben rendesen elfér egy hígított adag, mert drága szerszámból drága italt inni úgy, hogy közben nem érezzük az ízét (töményen), nos az nem egy derék ötlet.

hozzászólás