Home » Bárpult, Párlat

El Jimador és a tequila általában

Submitted by on 2011. 08. 18. – 13:55No Comment

A tequila alapjában véve távol áll abszinttól, de annál több közöttük a kulturális kapocs. Mindkettő hírhedt és ismert, de mindenki csak szégyentelenül rossz márkákon keresztül „ismeri” őket. Az ihatatlan szemetet mindkettő esetében mesterségesen terjesztett rituáléval adják el (só-citrom, illetve égetett cukor), és ezért a komoly emberek egyiket sem veszik komolyan. A sort egy jól megcsavart párhuzam zárja: sokan képzelik, hogy a tequilát hallucinogén kukaccal is palackozzák. A tévedés mindössze annyi, hogy kukacot csak a közönséges agávéból főzött mezcalba tesznek időnként (abba is merő parasztvakításként), ami viszont egyáltalán nem a meszkalinról kapta a nevét.

A tequila – bár egyes szeszminiszterek ma is kaktuszpárlatként emlegetik – kék agávéból készül, aminek az égvilágon semmi köze nincs a kaktuszokhoz, még csak nem is rokonok. A növény legalább 8–10 évet növekszik, mielőtt legérettebb állapotában betakarítják, majd a levelektől megpucolt hatalmas, akár derékig is érő tövét, a piñát („ananászt”) felvágják, megsütik, majd összezúzzák, és a levét megerjesztik.


Mexikói jimador munka közben. Az elnevezés az agávétisztítást jelentő „jima” szóból alakult ki.

El Jimador Tequila Reposado 100% de agaveGazdaságosból divatosat
A mai világban egy 10 év alatt beérő, ráadásul adott időpontban betakarítandó növény nem épp a legkiszámíthatóbb befektetés, ezért a piña kilónkénti ára az utóbbi 20 évben 4 és 250 forintnak megfelelő peso között csapongott. Az ebből fakadó bizonytalanság miatt a mexikói szeszfőzők már a 20. század elején kiharcolták maguknak, hogy az agávé levét más cukrokkal is kiegészíthessék. Az egyéb cukrok megengedett aránya többször változott már, egy időben meg is tiltották őket, ma azonban ott tartunk, hogy a tequila szesztartalmának csak a fele (51%) kell, hogy kék agávéból származzon, a többi lehet másféle cukor is, például kristálycukor vagy – a rum alapanyagául is szolgáló – cukornádmelasz (innen a tévhit, hogy a tequilához hozzátartozik a rumos illat). Így alakultak ki a ma borzasztóan divatos, csak sóval-citrommal és fahéjjal-naranccsal iható, búbánatosan jellegtelen löttyök – ide tartozik például a Sierra, Olmeca, José Cuervo alapsorozata és persze az El Jimador még forgalomban lévő korábbi verziói is. Ezeket magára adó mexikói soha nem venné a szájába, és „mixtónak” nevezik őket, de ezt természetesen ugyanúgy nem tüntetik fel a címkéken, mint ahogyan az olcsó ginek hidegkevert voltát sem. Ha egy tequilába más is került agávén kívül, az csak abból derül ki, hogy hiányzik róla a 100% de agave felirat. A mai bőséges agávétermés mellett már nem lenne szükség mixtóra, de a tequila annyira divatossá vált más országokban, hogy csak az Egyesült Államokban több fogy belőle, mint Mexikóban. A külföldiek boldogan borogatják le felespohárból az ihatatlan mixtót sóval, citrommal és egyebekkel, így – bár magát a tequilát ez csúnyán lejáratja – a 4–5000 forintos mixtókban eladott 49%-nyi „bármi más” igen jó profitot termel Mexikónak.

A só-citromról tudni kell, hogy nem annyira műdivat, mint a cseh „abszintoknál” a lángoló cukor. Mexikóban a só és a citrom a rossz ízek, főleg a mellék- és utóízek elfedésének hagyományos eszközei, és mint ilyenek, igen jól működnek. Gyakorlatilag nincs az a förtelmes párlat, ami ne válna sokkal ihatóbbá, ha előtte sót nyal, utána pedig citromba harap az ember. Ez a kombináció a szesszel terhelt gyomrot is nyugtatja, és ipari mennyiség lenyelését teszi lehetővé egy este alatt – nem véletlen, hogy a legeszméletlenebb berúgások gyakran a tequilához kötődnek. A rossz tequila mellé tehát tökéletes a dolog, a kérdés csak az, hogy rossz italért miért fizetünk ennyit (mivel a sörözőkben nem az olcsóbb mixtókat kapjuk), és miért nem vodkával csináljuk ugyanezt.

El Jimador Tequila Reposado 100% de AgaveAz élvezhető tequila
A tequilánál az érlelés sem épp az európai normákat követi. A plata (silver) érleletlen, és az oro (gold) is, csak azt szépen kikenik karamellel és egyebekkel, vagy ritkábban reposadót kevenek a platához. A reposadót legalább két hónapig pihentetik fahordóban, az añejót és az extra-añejót pedig legalább egy, illetve legalább három évig. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy az érlelt tequila színe és íze is feljavítható bizonyos mennyiségű színezőkaramellel, tölgyfakivonattal cukorral és glicerinnel, míg az európai párlatoknál csak a színezőkaramell és minimális édesítés engedélyezett.

A címben szereplő El Jimador új, 100% agávé tequilái (a „100% de agave” feliratot a címke tetején keressük, mert sajnos Magyarországon még a régebbi mixto változatok is forgalomban vannak, főleg vendéglátóhelyeken) 4-5 ezer forintos áruk ellenére is só-citrom és egyéb cirkuszolás nélkül is élvezhető italok. Nem szokásunk egyetlen márkát sztárolni, de az a szomorú helyzet, hogy ebben az árkategóriában nem ismerünk Magyarországon egyéb iható tequilát. A Jimadorok közül a blanco és a reposado szerezhető be itthon: előbbi a „silverként” ismertebb, teljesen érleletlen típus, utóbbi a „pihentetett”, azaz legalább 2 hónapig érlelt, és nem összetévesztendő az adalékokkal csinosított, de érleletlen „gold” tequilával. A kettő közti különbség észrevehető, az érlelt párlatok kedvelői tehát inkább a reposado felé kacsintsanak. Az igazi tequila (avagy a kék agávé) aromáját nehéz lenne szóban visszaadni. Kissé fanyar (már amennyire egy párlat az lehet), távolról emlékeztet a száraz fehérborokra, de gyümölcsös jelleg nélkül. A divatos tequilákon felnőtt fiataloknak ismerős lesz az íz, csak a megszokottnál sokkal markánsabb, finomabb, és persze nem „rumízű”. Nem szükséges gyorsan lehúzni sem; kis kortyokban is legalább olyan élvezhető, mint a magyar szórakozóhelyeken divatos, középkategóriás whiskyk. Csak az a fontos (ahogyan a legtöbb égetett szesznél), hogy ne legyen langyos, tehát nyáron ráfér fél óra a hűtőben.

A tequila sajnos még egy dologban hasonlít az abszintra… a legtöbb minőségi márka hozzá hasonlóan drága üvegenként, a kisebb szesztartalom ellenére is. A magyar webáruházakban elérhető 100% agávé tequilák jellemzően 8–10 ezer Ft-nál kezdődnek, így amíg ez nem változik, vadászhatunk a Jimadorhoz hasonló, olcsóbb minőségre.

hozzászólás