Home » Ajánló, Verte

A taxölderni csoda – Eichelberger Limitée

Submitted by on 2011. 10. 13. – 07:39No Comment

A pontarlier-i abszintnál csak egyvalami hangzik hitelesebbnek, mégpedig az eldugott európai falvakban főzött abszint. Eichelberg, azaz „Makkoshegy” Taxöldern, egy apró bajorországi falu része, gyakorlatilag utcája. Az Eichelberger szeszfőzde különböző likőröket, brandyt, whiskyt és egyéb párlatokat állít elő, és csak 2005-ben vált abszintfőzdévé is, mikor egy háziabszint-verseny fődíjaként itt készítettek korlátozott kiadást a nyertes receptből.

A világ absintheurjeinek az Eichelbergerről általában csak a Limitée jut eszébe, mintha nem is jelent volna meg hét újabb abszintjuk azóta. A legtöbbjük szintén kitűnő, egyedi recept, de mégsem annyira egyedi, mint a legelső. A Limitée nem igazán hasonlít a klasszikus pontarlier-i abszintra, az absentára, de még a tipikusan németnek mondható ánizsos-borsmentás fajtákra sem igazán, legfeljebb halványan a svájci verte-ekre. Das ist ein Unikum, nem úgy, mint a magyar keserűlikőr. Persze nem az abszint forradalmi újraértelmezéséről van szó, mielőtt egy újabb „cseh absinth”-tól rettegnénk. A Deep Forestként ismertebb Michael Weinzierlnek a klasszikus formula kitűnő lehetőségeiből sikerült egyet megragadnia a recepttel. Olyannyira, hogy a főzdét világhírűvé tette absintheur körökben, és az Eichelbergereket alulértékelt német csodaként emlegetik – ennek persze jó oldala, hogy némileg kevesebbe kerül a „világsztár” márkáknál.

Az abszint – a Limitée meg különösen – a végletek itala. Az egyik legnagyobb szeszfokkal palackozott párlat, de hígabban fogyasztják, mint bármelyik másikat; gyógykészítménynek szánták, végül „haszontalan méregként” tiltották be; az egyik legkönnyebben iható alkohol – a századfordulón a nők kedvence – az ezredfordulón mégis az egyik legdurvább italként kering az átvert köztudatban. Az íze pedig keserédes rejtély; ha egy márkára azt mondom, talán kicsit túl kesernyés, valaki más azzal dobja vissza, hogy neki túl édes, hiszen jó abszintban nincsen száraz jelleg édes ellensúly nélkül, legfeljebb nem mindenki ízlésének áll össze a kettő. Ez a veszély a Limitée-nél is fennáll, mivel édes-száraz végleteket feszeget, hasonlóan a Roquette-hez, bár nem mondanám, hogy tényleg hasonlít rá. Aki nem akad fenn az édes alapon, az citrusos-száraz, fűszeres abszintként ismeri meg, amiben az ánizsíz a vastag louche ellenére sem domináns.

Egy ilyen száraz abszintot a legtöbben cukorral fogyasztanak, és ez a Limitée-nél nem is okoz gondot, a cukorpártiak legalább annyira élvezik majd, mint a „puristák”. Kezdő és haladó ínyenceknek is ajánlott tehát, de semmiképp nem egy bársonyos esti ital, még akkor sem, ha a Limitée ízében egyébként mesteri az egyensúly.

(A Limitée értékelése itt található.)

hozzászólás