Home » Aktuális, Hírek

Milyen lesz az EU-abszint?

Submitted by on 2012. 07. 14. – 14:10No Comment

Frissítés: Az EU-parlament leszavazta az abszint tervezetét (2013. 03. 13.)

Mint arról a napokban beszámoltunk, a közeljövőben a – ma még fantázianévként szabadon használható – „absinthe” elnevezés várhatóan egy hivatalos, szabályozott italfajtává válik az Európai Unióban. De hogyan igazítják az abszint régi hagyományát a mai szeszipar, és főleg a mai (sokszor nem is abszint-) gyártók érdekeihez?

Az már mindenesetre kiderült, hogy a felmerült rémhírekkel ellentétben bármely ország gyárthatja majd, hiszen 2011 novemberében maga Franciaország igényelte az abszintot új szeszesital-kategóriaként – tehát nem földrajzi árujelzőként, mint az Absinthe de Pontarlier-t. A tagállamoknak akkor nem sikerült megegyezésre jutniuk a definíciót illetően – főleg az alkohol-, tujon-, anetol- és cukortartalom ügyében. A Február 29-i ülésre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság felvázolt bizonyos részleteket, melyek bár az előállítási módszereket egyelőre nem részletezik, máris aggodalomra adnak okot. [1]

„Minimális alkoholtartalma 40%”
Megtippelni sem könnyű, milyen megfontolásból csökkentették a 45%-os történelmi-szakmai minimumot ilyen sosem látott mélységbe, amelyre még a modern hamisítványok közt sem könnyű példát találni. Legfeljebb az a – szakmában is elterjedt – tévhit jöhet szóba, miszerint az abszint kizárólag az anetoltól opálosodik, és a következő pontban meghatározott anetolszinthez önmagában bizony tényleg elég 40 százalék.

„Minimális anetoltartalma 1 g/l – egyes tagállamok ezt a követelményt eltörölnék vagy 0,5 g/l-ben állapítanák meg.”
Egyvalami tehát biztosnak látszik, minden EU-konform abszint opálosodni fog a hideg víztől – és egyelőre ez az egyetlen pozitív lépés a listán. Nyilvánvalóan az ánizsmentes utánzatokban érdekelt országok szeretnék kiiktatni az ánizs és édeskömény illóolajának fő komponensét a kötelezők közül, vagyis elsősorban Csehország, de a német és a spanyol fél mellett jópár más ország is szóba jöhet még.

Az egy gramm és fél gramm kérdése már valamivel érdekesebb, és – mindössze 1-2 régebbi márka anetoltartalmának ismeretében – nem is könnyű megítélni. A magas alkoholtartalmú „Suisse”-ek esetében nem igazán okozhat gondot az egygrammos alsó határ, viszont egy 45–55%-os párolt abszint ezzel a minimummal már kiegyensúlyozatlanul ánizsossá válhat, ahogyan ezt a 0,4 grammos régi Un Emile esete is sejteti. [2]

„A tujontartalma [5-35] mg/l között – egyes tagállamok túl magasnak találták”
A mai napig is igen kevesen értik, hogy a tujon az abszintban olyan, mint a cián a maggal főzött pálinkában. Egy kevés nem árt, de nem is használ; nem akarjuk, hogy ott legyen, nem teszi a pálinkát pálinkábbá, és végképp nem okoz semmiféle módosult tudatállapotot. A tujon-minimálérték bevezetése nemcsak azért kontár gondolat, mert az 5 mg-ot a Századforduló legjobb abszintjai közül sem érte el mind [3], hanem azért is, mert a tujontartalom nem tükrözi sem a felhasznált fehér üröm mennyiségét, sem az ürömíz erősségét az abszintban: 5 mg alatt is lehet domináns és telt az ürmös jelleg, és jóval 5 mg fölött is lehet felismerhetetlenül gyenge. A minimálérték bevezetése az egyre jobban feltörekvő amerikai márkák szándékos kizárásának tekinthető, melyeket ezzel (az ottani 10 ppm-es korlát miatt) szinte teljesíthetetlen, nagyjából 5 és 10 mg/kg közötti tartományba szorítanának.

„Cukor – 50 g”
A hozzáadott cukor engedélyezését – ami legalább annyira tekinthető az abszinthagyomány semmibe vételének, mint a 40%-os alkoholtartalom – a legtöbben az Absente gyártójának érdekeihez kötik, de nyilvánvalóan több olyan gyártó keze is benne van, akik cukor nélkül ihatatlan „abszintokat” gyártanak. Az 50 g/liter távolról sem elhanyagolható mennyiség: az EU-ban a fele, az USÁ-ban nagyjából a kétszerese annak a minimumnak, amivel egy szeszes ital már likőrnek nevezhető.

„Csak a 94/36/EC irányelv V. melléklete által megengedett, szükséges mennyiségű színezékekkel színezhető.” – megjegyzés: ez nem zárja ki a hagyományos, természetes színezési módszert
A 19. században szakmailag elfogadott volt a mesterséges színezés az alsókategóriás, illetve hideg úton készült abszintoknál, ennek ellenére nagyon is kívánatos lenne ennek tiltása. Az abszint eredendően egy második ízesítéskor válik zölddé; ez az értelme a blanche és verte (fehér és zöld) abszintok megkülönböztetésének: a verte abszintban lepárlatlan, nyers ízek is megjelennek. A zöldre festett fehér abszint tehát olyan átverés (ízvilág és technológia szempontjából is), mint egy vörösre festett fehérbor. Legfeljebb az olyan abszintok színezését szabadna megengedni, melyeknek valamennyi természetes színük is van, ahogyan a fiatal whisky és brandy halvány színét is szabad mélyíteni karamellel – nem mintha ezt teljesen korrektnek tartanánk.

Mi alapján kellene definíciót írni?
A nyilvánvaló válasz természetesen az, hogy a tilalomig gyártott abszint és gyártási módszerei, illetve az 1970-es évekig gyártott spanyol abszintok alapján. Kivételes helyzetet teremt azonban, hogy a 20. század folyamán csak Svájcban és Spanyolországban maradt fenn az abszint hagyománya, ráadásul az ezredfordulót már csak a nem EU-tag Svájcban élte meg, méghozzá illegálisan, házi szeszfőzdékben. Az italok szabályozásánál figyelembe kell venni a modern ipari szeszfőzés szabályszerűségeit is, melyek nemcsak 1915 óta, de már a spanyol abszint kihalása (1970-es évek) óta is sokat változtak – az abszintnak tehát nincsen modern ipari hagyománya, meg kell teremteni azt.

A modern szeszipar – legalábbis az ánizsos szeszek terén – elsősorban gazdaságosságában tér el a régitől: a 100%-os növényi párlatok teljesen kimentek a divatból, a legtöbb ánizsos szesz ma hideg úton készül (gőzdesztillációval nyert növénykivonatok alkoholba keverésével). Ma már csak igen kevesen tudják, hogy az ilyen ital csak gyenge, aromátlan, és gyakran émelyítő utánzata a hagyományosnak, amelyben a felhasznált alkoholt 100%-ban újra lepárolják a nyers fűszerekkel együtt. Ma a legtöbb ouzo is csak 20% növényi párlatot tartalmaz, hozzáadott alkohollal és kivonatokkal keverve – nem csoda, hogy egy absintheur listáján az utolsó helyeken találjuk őket.

Az EU azonban – még ha technológiai engedményeket tett is – eddig következetes volt abban, hogy az alaptulajdonságokat meg kell őrizni, és ami nem való az italba, azt ki kell hagyni belőle. Csak remélni tudjuk, hogy a francia, spanyol, német és belga érdekeltek kívánságaira alapozott, kezdeti definíció még lényegesen megváltozik. Ahogyan a svájci szabályozás is mutatja, az abszintnak a 21. században is van helye a saját hagyományához hű, cukrot és mesterséges adalékokat nem tartalmazó párlatként.

hozzászólás