Magyar Abszint Társaság » „Pastisinthe” – avagy hogyan lesz az abszint a saját nagyapja?
Home » Abszintológia, Kiemelt

„Pastisinthe” – avagy hogyan lesz az abszint a saját nagyapja?

Submitted by on 2012. 07. 29. – 11:07No Comment

Utoljára frissítve: 2016. február 2.

A „pastis” és „absinthe” szavakból összeállított gúnynév évek óta elterjedt az abszintivók köreiben. Mivel jórészt ezek képviselik a „jobbfajta hamisítványokat”, ideje tisztáznunk, mi is az a „pastisinthe” és miért nem jó, ha abszintnak nevezik.

Sokan ismerik a közkeletű, de igencsak súlyos tévhitet, miszerint a pastis az abszint ürömmentes változata, ami csak a végtelenségig leegyszerűsítve – vagyis a gyakorlatban nem – igaz. A pastis annyira eltávolodott az 1915-ben betiltott abszinttól, hogy az ánizsos párlatok többsége nála sokkal több joggal pályázhatna az „ürömmentes abszint” posztjára, sőt, egy részük könnyen átalakítható lenne abszinttá, ellentétben a pastisszal, amit ha „ürmösíteni” próbálnak, abból csak a pastisinthe-nek csúfolt torzszülött lesz.

Több gond is van ezzel a pastisból (esetleg pastishoz hasonló csillagánizslikőrből) átvariált „neoabszinttal”. Az egyik az, hogy a mai ánizslikőrök többségéhez hasonlóan nem közvetlenül fűszerekkel, hanem gőzdesztillált olajokkal és aromákkal ízesítik. Ez gond azért, mert a csillagánizs többnyire nem igazán illik az ürömhöz, és még inkább azért, mert az előregyártott ürömolaj hírhedten gusztustalan, és csak messziről emlékeztet az alkohollal desztillált üröm ízére.

Hogy még rosszabb legyen a helyzet, az ilyen italok anetoltartalma szinte mindig a pastis-énak felel meg, vagyis akár 3-4-szer „ánizsosabbak” egy rendes abszintnál. Emiatt a csillagánizs vagy elnyomja a többi ízanyagot, vagy azokat is olyan mennyiségben keverik az italba, hogy gusztustalanul fanyarrá válik tőlük. Általában még az abszintkedvelőknek is sokkal jobban ízlik a pastis eredetiben, mint üröm- és egyéb hozzá nem illő kivonatokkal elrontva. A Pernod likőr – ami ugyan nem egészen pastis, de hasonló – például harmonikusabb ital, mint a belőle átalakított Pernod aux extraits de plantes d’absinthe, mely az indokolatlanul magas áráért szinte csak mellékízeket tud „pluszban” felmutatni, pedig a cukormentessége és az anetoltartalma is a minőségi abszintokéhoz igazodik.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a 19. században az olcsóbb abszintoknak is (ahogyan mára a legtöbb ánizsos italnak) gyakori adalékanyaga volt az olcsó csillagánizsolaj, a legolcsóbbakban pedig szinte teljes egészében ezzel helyettesítették az alkohollal desztillált európai ánizst. Ezek azonban nem voltak a pastis-hoz hasonló anetolbombák, nem cukrozták őket, és nem voltak a gasztronómia remekei sem; inkább csak jól ihatóvá tették azt az olcsó alkoholt, amiből készültek.

Pastis és abszint – két idegen
Kevesen tudják, hogy a pastis – akármennyire is annak utódjaként ismerjük – valójában már az abszinttól függetlenül jött létre. Az 1920-as évek francia ánizsos italai még nyilvánvalóan úgy próbálták az abszint által hagyott űrt betölteni, hogy a lehető legjobban hasonlítottak rá, a fehér ürmöt más – kevésbé veszélyesnek ítélt, de ízben nem túl közeli – ürömfajokkal pótolva. Időközben azonban felnőtt egy új generáció Franciaországban, mely sosem kóstolta az 1915-ben betiltott abszintot. Ebbe nyilvánvalóan beletartozott az 1909-es születésű Paul Ricard is, aki vélhetően elsők közt ismerte fel, hogy az ánizsos alapra helyezett fűszeres italokból a letűnt abszint gyenge árnyékánál sokkal többet is ki lehetne hozni. Az 1932-ben megjelent Ricard, le vrai pastis de Marseille elképesztő sikerét valószínűleg pont annak köszönhette, hogy Ricard az elérhető fűszerek legfinomabb kombinációját próbálta megalkotni anélkül, hogy ebbe a – számára ismeretlen – abszint beleszólt volna.

80 éves történelme alatt a pastis sokat változott; mára csak a csillagánizs és az édesgyökér maradt meg jellemző összetevőként, fűszerességét a legtöbb mai márka teljesen elveszítette, ráadásul az elmúlt évtizedben a franciák többsége átállt az olcsó márkákra. Könnyen belátható, hogy egy eredetileg is ürömmentesre tervezett, és azóta erősen leegyszerűsödött szeszes italnál még a (nem csillag-) ánizsból párolt ouzo és rakı is sokkal alkalmasabb lenne arra, hogy abszintot csináljanak belőle. A Versinthe Absinthe például pont azzal emelkedik ki a többi közül, hogy a neve ellenére nem próbálták „abszintosítani”, hanem a csillagánizshoz jobban illő fűszerezéssel körítették. Megfelelő gyártói igényességgel azért nem egészen hülyeség a csillagánizsos-édesgyökeres abszint sem, hiszen az Alandia Strong 68 jelenlegi kiadása például teljesen korrektül sikerült, még ha nem is tartozik a legjobbak közé.

A pastisinthe tehát lényegében nem más, mint minőségi abszintként forgalmazott, jellemzően hideg úton készült csillagánizslikőr, ami ugyan a cukortartalmát leszámítva gyakran megfelelne az abszint definíciójának, de a jóízléshez legfeljebb akkor van köze, ha az ürömízt az abszintosdi ellenére sem erőltetik benne. Hogy nevén nevezzük a gyereket, ide szokás sorolni az olyanokat, mint például a Tabu Classic, az Absente termékei, vagy a Mr. Jekyll.

Mindezek fényében nem volna nagy gondunk a pastisinthe-ekkel, ha legfeljebb 3-4000 forintba kerülnének és vagy cukor nélkül palackoznák, vagy nem neveznék őket abszintnak. Persze világos, hogy egyik út sem járható: cukor nélkül végképp undorítóak lennének, az „absinthe” felirat nélkül pedig, őszintén, ki venné meg őket?

hozzászólás