Home » Abszintológia, Aktuális

A 12 leggyakoribb tévhit

Submitted by on 2012. 11. 03. – 18:22No Comment

Az abszint körül a 21. század hajnalára olyan sok tévhit alakult ki, hogy ha ezeket helyretesszük, azzal máris minden lényegeset elmondtunk erről az italról. A múlt évtizedben igen sok rossz írás jelent meg a témában, így az átlagember szinte semmi olyat nem tud az abszintról, ami abban a formában igaz lenne. Egyes téveszmékkel külön-külön már foglalkoztunk részletesebben, most azonban összegyűjtöttük a tizenkét legsúlyosabbat, és a lehető legtömörebben tisztázzuk őket.

1. „Az abszint rövidital” – az alkoholistáknak legalábbis.

A tömény abszint fogyasztása a tilalom előtt szinte csak idült alkoholisták közt volt valamennyire jellemző, akik viszont jellemzően csak a kor olcsó, 45–55% szesztartalmú abszintjait engedhették meg maguknak. Az abszint csak technikai okokból kerül töményen a palackba: hígításkor kiválnak belőle az illóolajok, és így nem tárolható. A mai szórakozóhelyeken és áruházakban elterjedt márkákat azért szokás töményen fogyasztani, mert ezek jellemzően annyira gyenge utánzatok, hogy a töménységüktől megfosztva senkit nem érdekelnének. Az igazi abszint állaga és íze jéghideg vízzel 11-12%-ra hígítva ideális. Egész fénykorában nem volt szokás ennél sokkal töményebben fogyasztani, és a valódi abszintok kedvelői ma sem tesznek ilyet. Sok korabeli festmény ábrázol abszintivó alkoholistákat a maguk szomorú valóságában, de még ezeken is mindig hígított abszint látható. A leglecsúszottabb alkoholisták egy része rövidként itta az abszintot, de gyakran még ők sem tisztán, hanem rummal vagy brandyvel keverve fogyasztották.

Bővebben:
Az abszint és a szeszfok
Absinthiana, víz és cukor
A louche titkai – 1. mire fel az agyonhígítás?


2. „Az abszintot lángoló kockacukorral, vagy az italt meggyújtva kell előkészíteni” – mert a csehek azt mondták.

Ezt a fogyasztási szokást nem az abszinthoz találták ki. Az 1990-es évek első, cseh „álabszintja” annyira távol állt az eredetitől, és annyira jelentéktelen ital volt, hogy valamilyen új, lehetőleg minél érdekesebb fogyasztási módszert kellett kitalálni hozzá. A magas szeszfok miatt kézenfekvő volt a tüzeskedés bevezetése, és az abszint ismeretlensége miatt könnyű volt elterjeszteni, hogy ez a hagyományos fogyasztási módszere: még kosztümös filmekben is megjelent. Az igazi abszint ízét legfeljebb elrontani tudja a karamellizált cukor, és az íze sem bontakozik ki a láng eloltásához használt kevés víztől. A valódi abszint cukrozásakor a hígításhoz használt jeges vizet az abszintkanálra helyezett kockacukorra csorgatják, hogy az közben beleolvadjon az italba. Egyszerűbb alternatívaként persze hígítás után is lehet cukrozni, illetve cukor nélkül is lehet inni az abszintot.

Bővebben:
Absinthiana, víz és cukor

Chat Noir


3. „Az abszintnak ma új változatát gyártják” – márminthogy hamisítják.

Az abszintnak nincs „régi” és „új” változata: egy ital vagy valódi abszint, vagy nem abszint. Abszintnak tekinthető italok csak a 2000-es évektől kezdve, és azóta is kis mennyiségben jelentek meg újra a kereskedelmi forgalomban. Ezek ugyanúgy és ugyanabból készülnek, mint száz évvel ezelőtt, de Magyarországon máig sem váltak elterjedtté, és világviszonylatban is igen kevés fogy belőlük. A korábban (az 1990-es évektől) elterjedt, és az európai piacokon máig is domináns „új abszintok” nem az eredeti abszint „biztonságossá tett” változatai, hanem a saját gyártóik által kitalált, jellemzően gyenge minőségű szeszesitalok. Az igazi abszint szöges ellentéte mindannak, amivel a mai szeszgyártók többsége el szerette volna adni, ezért helyette egészen más stílusú és igen olcsón előállított, kommersz italokat hoztak forgalomba „absinthe” vagy „absinth” fantázianévvel – kihasználva, hogy sem a vásárlók nem tudják, sem törvény nem szabályozza, hogy milyen ital az abszint. Az eredeti abszintot egyáltalán nem volt szükséges módosítani a forgalomba hozatalhoz, ugyanis minden törvényi határértéknek megfelel. A „többszáz mg/l tujont tartalmazó régi abszint” elmélete csak az utóbbi évtizedekben alakult ki, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban (helyesen) becsült mennyiség semmiféle akut vagy krónikus tünetet nem okozhatott, ezért úgy gondolták, hogy sokkal több tujon kellett tartalmaznia.

Bővebben:
A louche titkai – 2. amikor nincs louche
„Pastisinthe” – avagy hogyan lesz az abszint a saját nagyapja?
A fekete üröm mítosza


4. „A hagyományos abszint mérgező és kábítószer” – mellesleg mutációt és tuberkulózist okoz.

Az abszint Franciaországban a 19. század végére kezelhetetlenné vált össznépi alkoholizmus első számú bűnbakja volt, az egyéb országok kormányai pedig kizárólag a francia tudósok munkáira hivatkozva tiltották be, jellemzően szintén a helyi alkoholproblémák elleni küzdelem részeként. Az „abszintizmus” legendás tüneteit elmegyógyintézetbe szállított alkoholistákon figyelték meg, és ezek a tünetek kivétel nélkül az alkoholizmus, illetve az ahhoz kötődő elmebántalmak tünetek voltak. Általában az alkoholmérgezés vagy az alkoholmegvonás legsúlyosabb eseteit diagnosztizálták „abszintizmusként”, mert a kor orvosi felfogása gyakran azt vallotta, hogy az alkoholizmus önmagában nem okozhat ilyen súlyos tüneteket. Helyette a szeszes italok más összetevőit tették felelősé, általában a kozmaolajokat vagy a növényi kivonatokat. A fehér üröm szerepe csupán elmélet volt a mondvacsinált szindrómában, és azt sem sikerült bebizonyítani, hogy az abszint maga ártalmasabb lenne más szeszes italoknál. A korabeli tanulmányok 50 évnyi vita után is csak azt tudták igazolni, hogy a különböző növényi olajok könnyen túladagolhatóak. Az abszint rossz megítélését elsősorban a palackozás magas szeszfoka, valamint a korabeli hamisítványok mérgező adalékai miatt szerezte, ezzel könnyű célpontjává válva az antialkoholista mozgalom és a borosgazdák áltudományos erőfeszítéseinek. A téveszmék különösen hosszú élete annak köszönhető, hogy a valójában nyitott abszintkérdést a tudományos közvélemény az 1910-es években lezártnak tekintette, és kísérleti szinten egészen az ezredfordulóig nem foglalkozott vele újból. Azóta már számtalan muzeális abszint és századfordulós receptek szerint készült replika GC-MS tesztje igazolta, hogy az abszint (mérgező hamisítványait leszámítva) sosem volt veszélyesebb más szeszes italoknál, tujontartalma pedig csak ritkán (és olyankor is kevéssel) haladta meg a mai EU-maximumot.

Bővebben:
Magnan szelleme tovább él


5. „A tujon a THC-hez hasonló hallucinogén” – egy légből kapott ötlet szerint.

Az abszint „pszichoaktív” hatásairól szóló mítoszok többsége csak az utóbbi évtizedekben alakult ki, az eredeti téveszmék elferdítésével. A korabeli beszámolók nem utalnak hallucinogén vagy egyéb különös hatásokra, talán ezért is próbálják őket olyan „Oscar Wilde-idézetekkel” alátámasztani, amiket csak jóval Oscar Wilde halála után írtak le. A századforduló köztudatában az abszint mindössze egy, a többinél károsabbnak tartott szeszesital volt, ahogyan például 150 évvel korábban a gin, az angliai „ginőrület” idején.

A tujon-THC párhuzam eredete az a Nature magazinban 1975-ben megjelent írás, amely – magyarázatot keresve az abszint mítoszaira – feltételezte, hogy a fehér üröm illóolajában található tujon hatása (hasonló molekulaszerkezete miatt) a marihuánában található THC-éhez hasonló. A 90-es években ez az ötlet (mert tudományos elméletnek nem nevezhető) kísérleti szinten megbukott: a tujon nem aktiválja a kannabinoid receptorokat. Később embereken is tesztelték: a legtöbb alany a kettős vak kísérletek alkalmával 2-3 üvegnyi hagyományos abszint tujontartalmát elfogyasztva sem észlelt semmi szokatlant. Az 1975-ös tanulmány szerzői anélkül próbáltak tudományos magyarázatot adni az abszint legendás hatásaira, hogy rendesen utánajártak volna, milyen tüneteket is jegyeztek fel a századfordulón.


6. „A legtöbb modern gyártó átállt a fekete üröm használatára, mert abban nincs tujon” – legalábbis a magyar forgalmazók szerint.

A fekete üröm használata (fehér üröm helyett) ismeretlen eredetű, kizárólag Magyarországon fellelhető tévhit: itthon forgalmazott „abszintok” magyar tájékoztató címkéin és felületes magazincikkekben jelent meg. Valójában az itthon forgalmazott „abszintokban” mindig is megtalálható volt a fehér üröm kivonata, és jellemzően az abszint többi összetevője hiányzik belőlük. Mindössze 1-2 Amerikába exportált, „pótabszintként” forgalmazott ánizslikőrnél fordult elő a közelmúltban, hogy fekete ürömmel ízesítették őket, ami az 1920-as évek hasonló italainál is szokás volt. Mivel az abszint eredetileg arról kapta a nevét, hogy fehér és római ürömmel készül (a francia absinthe szó eredetileg e kettőnek a gyűjtőneve), fekete ürömből olyan lenne „abszintot” készíteni, mint szilvából meggypálinkát. Kevéssé ismert tény az is, hogy a fekete és a fehér üröm tujontartalma nem sokban tér el, az aromájuk viszont egyáltalán nem is hasonlít egymáséra!

Bővebben: A fekete üröm mítosza

7. „Az Egyesült Államokban csak lebutított abszint forgalmazható” és pálinkából sem lehet jó ciánosat kapni.

Nemcsak hogy nem tiltott az igazi abszint az USÁ-ban, hanem arányaiban kimondottan kevesebb a hamisítvány, mint Európában! A tévhit az európai és amerikai tujon-határértékek (35 mg/kg, illetve 10 ppm, azaz kb. 10 mg/kg) különbségéből ered, illetve abból, hogy az amerikai szabályozás a határérték alatti italt „tujonmentesnek” nevezi. Az amerikai szabályozás tényleg megakadályozza bizonyos európai abszintok forgalmazását, de a 10 ppm alatti tujontartalom a századforduló és a jelenünk legjobb abszintjai közt is gyakori. Egy abszint tujontartalma nem függ össze a valódiságával, minőségével, de még az ízvilágával sem. (Kivéve, ha rendkívül magas, mert akkor valószínűleg utópárlatos az ital). A felhasznált fehér üröm, római üröm variánsai és a lepárlás módja egyaránt eredményezhetnek akár közel tujonmentes abszintot is. A tujon mindössze egy nemkívánatos, nyomokban előforduló méreganyag, melynek ugyanúgy semmilyen szerepe nincsen az abszintban, mint a maggal cefrézett pálinkában a ciánnak. Megjegyzendő, hogy az amerikai határérték nem egészségügyi megfontolásból alacsonyabb, hanem a korábbi analitikai módszerek méréshatáraiból következik. Amikor ezt meghatározták, 10 ppm-nél kisebb tujontartalmat nem tudtak kimutatni, így ez jelenti a „tujonmentest”.


8. „Egy ital attól függően igazi abszint vagy utánzat, hogy tartalmaz-e fehér ürmöt” – akkor gondolom a Martini Rosso is abszint.

Tény, hogy fehér üröm nélkül ugyanúgy nincs abszint, mint boróka nélkül gin, de a legtöbb utánzat nem ebben tér el a valóditól – mint fentebb említettük, a legtöbb hamisítvány tartalmaz fehérüröm-kivonatot. Sokféle fehérürmös ital létezik a világon (főleg keserűlikőrök és vermutok), de ettől még nem abszintok. Az abszintnak a megengedőbb definíciók szerint is legalább 5 kötelező tulajdonsága van, és a hazánkban elterjedt márkák ezeknek általában csak kisebb részét teljesítik:

– legalább 45% alkoholtartalmú
– hígításkor a kicsapódó illóolajoktól tejszerűvé válik
– egyik fő hozzávalója a fehér üröm
– az íze döntően ánizsos-ürmös
– cukrozatlanul palackozzák.


9. „A hagyományos abszint a fehér üröm miatt nagyon keserű” – akkor a meggypálinka pedig nyilván savanyú.

A nyers fehér üröm valóban rendkívül keserű, az ezt okozó keserűanyag azonban nem jut át a lepárláson. Ezért a fehér üröm általában friss aromájú, kesernyés, száraz-fanyar elemként jelenik meg az abszint ízében, amivel jól ellensúlyozza az önmagában kissé émelyítő ánizsjelleget. A kesernyés jelleg abszintonként eltér, de sosem olyan határozott, mint egy átlagos fekete teában vagy kávéban, és nem hagy keserű utóízt. Az abszint cukrozása a késő 19. század édesszájú ízlésének köszönhetően volt általános, és nem az ital „elviselhetetlen keserűsége” miatt. Az abszint annak idején friss, kiegyensúlyozott ízével hódított, és kedvelt női ital volt. A mai abszintkedvelők gyakran ugyanúgy mellőzik a cukrozást, mint a tea- és kávékedvelők jó része is.

Bővebben:

A Zöld Tündér és a cukor 150 éves szerelme
Az első abszintom – 1. Kell ez nekem?


10. „Az abszint növényi kivonatokból készül” – ha fillérekért gyártották.

A hagyományos abszint nem kivonatok és alkohol elegyítésével készül, hanem szárított fűszereket áztatnak az előre finomított alkoholba, majd az ázatot újra lepárolják. A színét egy második fűszerezés során nyeri. (A fehér abszintban az összes fűszer az első ázatba kerül.) A középkategóriás abszintokban is csak az ánizst helyettesítették (részben vagy egészben) hozzáadott ánizsolajjal, mert ennek az íze elfogadható volt. A kizárólag kivonatokból készült abszint hasonlóan silány termék, mint az alsópolcos, kommersz ginek és keserűlikőrök.


11. „Az abszint francia vagy cseh ital” – ha a marketing azt kívánja.

Habár Franciaországon keresztül vált világhírűvé, a történelem mai állása szerint az abszint házilag és kereskedelmi forgalomban egyaránt a svájci Val-de-Travers kerületben jelent meg először, ahol a népszerűsége még a tilalom ideje alatt is töretlen volt. Jelenleg is Svájc az egyetlen ország, ahol szabályozzák, hogy milyen ital gyártható absinthe néven. Az abszint feltalálója sem francia lehetett: Dr. Pierre Ordinaire legendás szerepe minden jel szerint a francia Pernod Fils marketingfogása volt.

A sokat emlegetett „eredeti cseh abszint” egy marketingesek által felépített, igencsak fiatal legenda. Amikor a 2000-es években egyre szélesebb körökben jöttek rá, hogy az 1990-es években megjelent, „eredeti francia recept szerint készült” cseh Hill’s Absinth szeszesital és az általa inspirált újabb cseh „abszintok” egyáltalán nem hasonlítanak a valódi abszintra, akkor a cseh gyártók feltalálták a „cseh abszint hagyományát”, és agresszív marketinghadjárattal elterjesztették, hogy az ánizsmentes „abszint” és a lángoló cukor hagyománya Csehországban a 19. századig nyúlik vissza. A valóságban azonban nem léteznek az 1990-es éveknél korábbi nyomai ennek a „hagyománynak”. A szintén gyakran emlegetett spanyol abszintok többsége is gyenge hamisítvány vagy kivonatokból készült abszint, bár igaz, hogy a tilalom után több francia főzde is Spanyolországba helyezték át az abszintgyártást, és némelyikük egészen az 1970-es évekig folytatta azt.

Bővebben:
A „cseh absinth” és a Hill család


12. „Az abszint a művészek itala volt” – és mindenki másé is.

Az abszintnak Franciaországban nagyjából az 1870-es évektől 1915-ig minden társadalmi osztályban osztatlan sikere volt – akiknek nem volt rá pénzük, azoknál a hírhedt hamisítványain keresztül. Csak az 1860-as években ismerték bizonyos körök italaként, amikor „a parasztok és munkások közönséges luxuscikke helyett a divatos naplopók italává vált” (The Lancet, 1868). Sok ismert művész fogyasztotta, de ez ugyanúgy igaz a borra vagy a sörre is. Művészitalként való emlegetése manapság főleg „kreativitásnövelő” és más fiktív hatásainak alátámasztására szolgál.

Loustaunau - Esplanade des Invalides

Abszintivó katona

hozzászólás