Home » Aktuális, Hírek

Nesze, csalán – megérkezett az „eredeti Pernod”

Submitted by on 2013. 10. 29. – 11:14No Comment

A „hagyományos abszint” új hozzávalója?

Újra gyártásba kerül a Pernod Fils, a 19. század legnevesebb abszintja. Vagy mégsem? A Pernod Ricard néhány hete hosszas közleményt adott ki „az eredeti recept szerint” gyártott, e hónapban megjelenő új abszintjáról. A közlemény célközönsége minden bizonnyal a laikusok tömege lehet, mert a témához valamit konyítók vérnyomására még két pohár után is kimondottan rosszul hat.

Mi is az röviden, ami nem igaz a felhajtásból? Az új termék – a közlemény alapján – nem csak hogy nem felel meg az eredeti Pernod Fils-nek, de távol áll attól is, hogy a piac „legeredetibb” abszintja legyen, ráadásul eleve nem is abban a pontarlier-i stílusban készül, aminek a csúcsaként próbálják beállítani. Nem beszélve a félreértésen alapuló hazai híresztelésről, miszerint ez lenne az első valódi abszint a tilalom óta.

Először azért szögezzük le: nem állítjuk, hogy az új termék nem lesz jó abszint. Valószínűleg jó lesz, legfeljebb az ára lesz túlzás. Ha holnaptól az itthon divatos zöld (hupikék, stb.) ízesített vodkák helyett mindenki az új Pernod-t issza majd, akkor már most örülnénk ennek. Ha azonban a köztudat beveszi majd az italt kísérő sallangot is, vagyis az egyetlen, legjobb, őseredeti abszintként tekintenek rá, az már sokkal kevésbé adna okot az örömre.

Ha a sajtóközlemény hitelességét akarnánk vizsgálni, az első sornál abba is lehet hagyni az olvasást: a Pernod rögtön az elején magának tulajdonítja a legelső kereskedelmi forgalomban megjelent abszint címét, miközben a legfelületesebb magazincikkeknek is része, hogy az első (ismert) kereskedelmi abszintfőzde Daniel-Henri Dubied tulajdonát képezte, legalább nyolc évvel azelőtt, hogy Pernod úr 1805-ben megalapította volna a Maison Pernod Fils-t.

(A teljes közlemény angol nyelven itt érhető el.)

Zemanta Related Posts Thumbnail

„Mióta az Egyesült Államokban 2007-ben feloldották az abszint 1912-es tilalmát, a Pernod Absinthe az ital reneszánszának élvonalában foglal helyet.”

1. A Pernod Absinthe a modern abszintreneszánsz során soha meg sem közelítette az abszintok élvonalát (értve ezt az amerikai piacra is, ahová a közleményt szánták), hacsak nem az árával. Az abszintkedvelők már jó pár éve élvezik az olyan, közvetlenül fűszerekkel lepárolt, borpárlat alapú, hagyományos zöld abszintokat, amilyennel a Pernod majdhogynem egy évtizedes késéssel próbál újdonságként becsengetni.

2. Az abszint USA-beli tilalmát nem 2007-ben törölték el, hanem legkésőbb az 1960-as években, talán korábban. Amit 2007-ben legyőztek a Lucid Absinthe forgalmazói, az nem törvényi tilalom, hanem csak a szeszes italok engedélyeztetését végző hatóságok csökönyössége volt.

„Az Eredeti Recept újbóli bevezetésével a Pernod Absinthe újra elfoglalja az őt megillető helyét a piac legautentikusabb és legeredetibb absztintjaként.”
1. Ezzel a Pernod beismeri, hogy a korábbi – szintén „legautentikusabb és legeredetibb” – abszintjáról egyszerűen hazudott, egyúttal elvárja, hogy másodszor is bedőljünk ugyanannak a szövegnek csak azért, mert most autentikusabb gyártási módszerre állnak át.

2. A Pernod Fils 1896-os, saját kiadványa és a mostani sajtóközlemény eltérő alapanyagokat említenek.

3. Brian Robinson, a Wormwood Society értékelőszerkesztője szerint – aki jó pár muzeális abszint közt a Pernod Fils több, kora 20. századi palackozását is megkóstolta – a neki kínált Pernod-prototípus nem hasonlított egyik általa kóstolt Pernod Fils-palackozásra sem, és a (régi és mai abszintoknál egyaránt nagyra tartott) pontarlier-i ürmös jelleget sem fedezte fel benne.

„A receptváltás három jelentős különbséggel jár.”
A felsorolt három mellől kihagyták a legfontosabb, ám számukra borzasztóan kínos különbséget: nem említik, hogy az elmúlt évek Pernod Absinthe-ja – a prémium kategóriás ára ellenére – hideg úton készült, azaz finomszesz, víz, előregyártott növényi kivonatok és ételfesték egyszerű keverékéből állt.

„Először is, az alapszesz semleges gabonapárlatról semleges borpárlatra vált majd, hűen az abszint hagyományos és legautentikusabb készítési módjához.”
A francia abszintnak valóban ez a hagyománya, de (akármennyire is szeretné a Pernod örökbe fogadni) az abszint nem kizárólag francia, és nem is francia eredetű ital. A val-de-travers-i hagyományban például már jó ideje a teljesen semleges szesz a norma, ami már csak azért sem lényegtelen, mert ez utóbbi élő hagyományként élte meg a legalizációt.

„Végül, a szesz természetes színezést kap, a hozzáadott festékek és mesterséges színezékek helyett csalán beáztatásával.”
Jól látta mindenki: csalán! A klasszikus zöld abszint hagyományosan római ürömtől és izsóptól (esetleg a kettőt kiegészítő további füvektől) kapja a színét, és ezzel együtt a végleges ízét is. Ezt nemcsak az összes ismert korabeli forrás (például a Fritsch-kézikönyv), de még a Pernod Fils saját 1896-os kiadványa is megerősíti, mely szerint az eredeti Pernod Fils színét kizárólag római üröm és izsóp kölcsönözte, és nem tartalmazott semmiféle csalánt.

A csalán magas klorofilltartalmával és gyenge ízével leginkább arra alkalmas, hogy a gyártó viszonylag olcsón megszabadítsa az abszintot a mesterséges színezés bélyegétől, miközben továbbra is elkerüli azt, hogy „rendes” zöld abszintot, vagyis kétszer fűszerezett változatot készítsen. Nem meglepő, hogy a – hozzáértők közt csak a másik sereghajtóként ismert – La Fée Parisienne is mostanában vált ürömben gazdagabb, csalánnal színezett abszintra, így teljesítve azt a megemelkedett minimumot, amit az utóbbi években műveltebbé vált köztudat elvár az abszinttól.

„Az abszint a hivatalos meghatározás szerint egy magas alkoholtartalmú, fehér ürmöt tartalmazó párlat. A szeszfőzők gyakran egyéb füveket és fűszereket is használnak, melyek közül az európai ánizs és az édeskömény a leggyakoribb kiegészítő.”
Ezen a ponton kezdünk elveszni. Egy ilyen ferdítés nem szolgálja az ital érdekeit – talán tényleg nem ült szakértő a marketingesek közt. Az abszintnak először is nincs hivatalos meghatározása (éppen ezért lehet bármit eladni a nevével), kivéve Svájcban, ahol viszont az ánizs és édeskömény egyáltalán nem opcionális. A hiteles szakmai definíciók mindig egy ánizsos-ürmös, ánizsolajban gazdag szeszes italt írnak le több-kevesebb egyéb kikötéssel.

„Az egész jelleget lággyá teszik az ánizs virágos, kerek jegyei. Az egyéb ánizsnövények kivonatai fokozzák a frissességet, és hozzájárulnak az ital összetettségéhez.”
„Egyéb ánizsnövény” (habár nem neveznénk így) csak egy létezik, a hasonló (de nem azonos) ízű csillagánizs. Ezzel két gond is akad. Egyrészt, ha pontos a fogalmazás, és valóban kivonatról van szó, akkor az ital nem a felső, „suisse” minőségi osztályt képviseli, mint a hajdani Pernod Fils, hanem a korabeli „extra fine” vagy a „fine” abszintnak megfelelő, részben desztillált abszint lesz. A gőzdesztillált csillagánizs-kivonat már a 19. század óta a minőségi kompromisszumos ánizsos italok gyakori, olcsó adalékanyaga. Maga a csillagánizs is „gond” azonban: a 19. századi Pernod Fils a már említett kiadvány szerint semmilyen formában nem tartalmazta ezt a fűszert. (A tilalom után készült spanyol Pernod Fils-ben ugyan idővel megjelent, de az új termék az eredeti, francia változattal azonosítja magát.)

Miért?
Logikátlannak látszik, amit a Pernod Ricard művel az abszinttal. A világ egyik legnagyobb nemzetközi italcégéről van szó, melynek az abszintból származó profitja jelentéktelen – az igazi bevétele az olyan sikertermékekből származik, mint a Ballantine’s, Jameson, Absolut, Becherovka, Havana Club, stb. Éppen ezért nem jelenthet a cégnek anyagi terhet, hogy a saját nevét viselő italait (Pernod likőr, Ricard Pastis, Pernod Absinthe) csúcsminőségben állítsa elő, de legalábbis azt az abszintot, amit a cég a legfőbb örökségeként próbál népszerűsíteni. Ha egyszemélyes vállalkozások képesek 100%-ban autentikus, csúcsminőségű 19. századi stílusú abszintot nyereséggel gyártani, akkor értelemszerűen a világ egyik legnagyobb vállalatának sem okozhat gondot. Ehelyett mindeddig egy olyan minimáltermékkel szúrta ki a fogyasztók szemét, ami éppen csak annyira szalonképes, hogy a marketing-gépezet sikerrel feltuszkolja a (témában kissé lemaradt) bartenderek polcaira. Valószínűleg nem is történt volna váltás, ha az elmúlt években nem szerzett volna tudomást egyre több bartender arról, hogy a Pernod nem valódi zöld, hanem ételfestékkel színezett abszint, és ezért sokuk nem cserélte volna komolyabb márkákra.

Egy lehetséges indok
Habár az eddigi termékre nincs mentség, az új változatnál tényező lehet az eltelt 100 év és annak változásai is. Az italgyártók állandó dilemmája, hogy az átlagvásárló figyelmét az eredetiség ígéretével lehet felkelteni, miközben az ízlése viszont folyamatosan változik. Az új Pernod-ból az eddigiek alapján hiányzik majd az az erősen fűszeres, tárkonyszerű jelleg, ami a klasszikus prémium pontarlier-i abszintban meghatározó, de a mai átlagembernek nem feltétlenül a kedvence. Nem lehetetlen (de nem is sokkal több, mint vágyálom), hogy az új Pernod egy kitűnő modern abszint lesz, eredendően fehér vagy halványzöld színnel, amit a vásárlói elvárások miatt kell csalánnal mélyíteni. Aki hamisítatlan századfordulós receptre vágyik, az viszont továbbra is válassza például a Perroquet-t, az Esprit d’Edouard-t, illetve a leghitelesebb Pernod Fils-replikaként ismert Jade 1901-et.

Frissítés: Pernod Absinthe Recette Traditionelle (értékelés)

hozzászólás