Home » Bárpult

Gyanús whiskyk

Submitted by on 2019. 07. 29. – 08:56No Comment

Három olyan whiskyvel foglalkozunk most, amikhez – más-más okokból – negatív előítéletek tapadnak, és nem is állítom, hogy alaptalanul. Aki ért valamit a whiskyhez, abban legalább a kétely felmerül, hogy érdemes-e ilyenekre pénzt költeni. A megszokott értékelős posztokkal ellentétben most egy kicsit foglalkozzunk ezen italok hátterével is, mert ezek a whiskyipar több érdekes pontját is érintik.

Békési Single Barrel – Single Malt Whisky – Aged 12 Years

Az első dolog, amit tisztázni kell a Békési 12-vel kapcsolatban, hogy nincs ilyen konkrét whisky. A Békési 12 eléggé különböző (és a megjelenésük óta egyre idősebb) whiskyk sorozata, tehát ha konkrét whiskyként beszélünk róla, akkor azt hordószámmal együtt érdemes.

Vannak persze általánosságok is, amik valószínűleg mindegyik kiadásra igazak; már csak azért is, mert tudomásom szerint minden eddig megjelent tétel 2002-2003-ban került hordóba, és amíg nem lesz belőle újabb generáció, addig nem várhatunk nagy változásokat. Egyik jellegzetességük, hogy elvileg mindet boroshordókban érlelték, bár különféle borok hordóiban. Továbbá, „a Békési” érlelésre nem kimondottan alkalmas malátapárlatból készül, amit a hosszú érlelés szinte teljesen kicsinált és megevett, így többnyire csak a hordót ismerni fel benne, illetve az abból származó különféle boros jegyeket. A Békési whiskynek alapvető jellegzetessége tehát, hogy az aromái, ízei alapján akár rum vagy brandy is lehetne; az eredmény vélhetően nagyon kevésben térne el.

Amikor tehát egyesek azt mondják rá, hogy „ez nem whisky”, az egyáltalán nem csak annak szól, hogy nem olyan, mint a skót whisky, hanem annak is, hogy nem őrizte meg az érlelt gabonapárlatokra jellemző aromákat, hiányoznak azok a szekunder és tercier aromák (is), amikről egy épkézláb whisky felismerhető – beleértve a legolcsóbb whiskyket is. Ahogyan az érlelt szilvapálinka sem igazi szilvapálinka többé, hogyha (hozzáértő számára is) felismerhetetlen, úgy a whisky sem – ellenére annak a szakállas tévhitnek, hogy „a whisky ízét a hordó adja”. (A hordós érlelés rejtelmeivel máskor foglalkozunk majd bővebben.)

Mivel a gabonapárlatos, whiskys fajtajelleg a nulla és a jelentéktelen közt ingadozik, ráadásul a stílusa és élvezeti értéke is hordónként változó, a Békési a whiskykedvelők közt igencsak vegyes fogadtatásra talált. A debütáló 001-es hordónak egy finom, mazsolás, tokajis jellegű tételt választottak, kiváló ár/érték aránnyal. Sokaknak persze ez sem ízlett, és állítólag volt egy (gyaníthatóan a 004), ami ennél is jobb lett. A 003-ast többen is törkölyízűnek mondták (és ahhoz képest jónak), azóta pedig sokáig nem láttam pozitív véleményt konkrét hordószámmal. A 009-es kóstolása után ezen nem is lepődöm meg: ilyen gyengén sikerült tételt legfeljebb keverékben lett volna szabad lepalackozni. A 024-es viszont a WhiskyWhistle szerint megint csak kellemes ital lett. (Lehet, hogy most már exportra mennek a jobb hordók?)

Beszélni kell e whisky „single malt”-ságáról is, ami éppenséggel igaz, csak az hiányzik belőle, ami ennek a kategóriának a súlyát, jelentőségét  adja – ez persze nemcsak a Békésinél van így, hanem világszerte sok más mikrofőzde single maltjánál is. Máskor bővebben is foglalkozunk majd e whiskykategória jelentőségével, itt most azt emelném ki, hogy a skót (ír, japán) whiskyipar adott korú készleteinek jobb hordóit képviseli, és egy-egy lepárlóhely teljesítményét fémjelzi. A single malt whiskynek tehát (leegyszerűsítve és többek közt) azért van súlya, mert a lepárlóhely nevével hozzák forgalomba, és ennek megfelelően válogatott tételekből palackozzák. Ha azonban egy pálinkafőzde készíti, ráadásul úgy, hogy a whiskyjét válogatás nélkül, 100%-ban single maltként palackozza, akkor a kifejezés elveszíti mindazt, amiért minőségi kategóriaként szokták emlegetni. 

A „single barrel” hasonló okokból gerjeszthet mosolyt. A single barrel (vagy single cask) whisky egyetlen hordóból származik (igaz, nem törvényi szinten, hanem bemondásos alapon), de ennek ugye önmagában nem volna jelentősége. A single barrel normálisan arra utal, hogy különösen jól sikerült hordót választottak ki a célra, vagy rosszabb esetben is legalább egy nagy készlet legjobb hordóit képviseli – mint például az Evan Williams Single Barrel, amiből ugyan minden évben annyit palackoznak, amennyire csak kereslet van, de ez így is csak töredéke az összes Evan Williams bourbönnek. A Békésinél ezzel szemben elég nyilvánvaló, hogy minden hordóból válogatás nélkül „single barrel” lesz, mert nem igazán képzelhető el olyan készlet, ahol a 009-es tétel egy válogatott hordó kincse volna.

Értékelés

A teljesség kedvéért kezdjük a négy éve már értékelt 001-es hordóval.
2002.04.30–2014.12.02, 12 éves, Barrel No. 001
Beszerzés és értékelés: 2015 február
Kifutott.

Ennek a whiskynek aszúillata és -íze van: vakteszten még az italfajtát sem lenne könnyű eltalálni. A szájban a tapasztalt rövidital-kedvelőnek is inkább csak a szesz állaga súgja meg, hogy whiskyről lehet szó; a malátás ízekből csak a korty elején villan meg egy árnyalat, mielőtt elözönlik az aszús vagy szamorodnis hordóra utaló boros, mazsolás, diós ízek. Letisztultnak nem éppen nevezhető, szinte kaotikus ízvilág, de ennek ellenére jól kiegyensúlyozott, kellemes, édes, boros ízű ital, ami itatja magát. Azoknak is ajánlott, akik nem szeretik a whiskyt – viszont éppen ezért hatalmas csalódást okozhat azoknak, akik azt keresik benne.

1-2 évvel később, egy minipalackban félretett mintát elővéve a fent leírt ízek gyakorlatilag eltűntek, kiszellőztek belőle, igencsak jellegtelen, alig boros szeszt hátrahagyva. Itt vált először igazán nyilvánvalóvá, hogy a boroshordó nemcsak „elfedte a whiskyt”, hanem eleve nem is volt mit elfedni benne.

Whiskyként pontozva igencsak rosszul járt volna, mivel azonban itt nem szándékos átverésről van szó (mint például az abszintként értelmezhetetlen „abszintoknál”), az „első magyar whisky” megérdemelt annyi jóindulatot, hogy legalább szabad műfajban, az élvezeti értékére kapjon pontszámot.

Sikere ismerőseink közt: Egyöntetűen pozitív. Az íze alapján senki nem tudta eldönteni, milyen italfajta lehet, de egyesekben felmerült, hogy talán whisky. Mások brandynek vagy törkölynek érezték.

43% alk.

Karakter ★★★★ 4,0
Lecsengés ★★★★ 4,5


 

Barrel No. 009. 2003.07.21–2018.02.12, 14 éves.
Beszerzés: 2018. szeptember

Halovány és nem is igazán kellemes, zavaros boros-savanykás illat, amiről csak többszöri alkalommal tűnt fel, hogy vörösboros. A némileg rózsaszínes árnyalata is ezt támasztja alá, ami inkább a pohárban látszik egyértelműen. Itt még van némi dohos romantikája, de csak akkor, ha nem szagolgatjuk túl sokáig. Ízében édeskés, visszafogott, és nem is kimondottan finom. Szétesett, egyoldalú, kicsit émelyítő és kesernyés is, fűrészporos árnyalattal. Mindezt árnyalatnyi savanykás boríz kíséri, ami megint csak zavar, nem pedig ellensúlyoz. Nagyon rossz a vörösboros jellegnek, hogy semmi érdemi nincs mögötte, bár az egész íz elég halvány ahhoz, hogy ne tudjon igazán kellemetlen lenni. Ennek ellenére is csak alig, és inkább a szájérzetből sejthető, hogy ez maláta- (vagy egyáltalán gabona-) szesz. Ha az ember fejében már kettévált vörösboros és „valami más” ízre, akkor kezd derengeni, hogy az a valami malátawhisky-szerű. Az első kóstolásoknál inkább seízű volt, jelentéktelen boros árnyalattal, majd ahogy egyre több ízt fedeztem  fel benne, úgy lett egyre rosszabb. Nem kimondottan rossz ivású (bár kissé csípős) szesz, de még a szájérzet szintjén is ront rajta, hogy az a kevés íze is kiegyensúlyozatlan, émelyítő.

A 001-es hordóhoz hasonlóan eljárva, whiskyként hagy ne pontozzam, mert nem nagyon volna mire pontot adni. Ha van otthon valami olcsó blended scotch, érdemes lehet vele összeönteni, mindkettőnek javára válik. 

43% alk.

Karakter ★★★☆ 2,5
Lecsengés ★★★ 3,0


 

Tesco Finest Highland Single Malt Scotch Whisky Aged 12 Years


A Békésihez hasonlóan itt is olyan single malt whiskyről beszélünk, ahol a single malt-ságnak nincs igazi  súlya. Itt valamivel több van ugyan, mert egy skót lepárló malátawhiskyje, és esélyes, hogy eredetileg is egy single malt kiadás részének szánták, de nem nyilvános, hogy hol készült, azaz a lepárló nem adja hozzá a nevét.

A skót lepárlók világában jártasabbak hamar összerakták, hogy ez a whisky (pontosabban ez a konkrét kiadása, a „Higland Single Malt”) egy Dalmore lehet. Azonban még ha így is van, ez nem azt jelenti, hogy ugyanaz lenne, mint a Dalmore 12 éves, hiszen nemcsak hogy egy lepárló whiskyjéből, de akár egy konkrét hordókészletből és évjáratból is ki lehet választani lényegesen jobb és rosszabb hordókat – a teszkós whiskyhez pedig értelemszerűen a gyengébbeket fogják kiválasztani! Ha egy single malt whisky monjuk Talisker és tíz éves, attól még lehet lényegesen gyengébb annál, amit Talisker 10-ként ismerünk. A Dalmore ugyan a túlárazottságáról hírhedt, de még tőlük is túlzás lenne ugyanezt a whiskyt árulni Dalmore 12 címén 16-18 ezerért.

Utoljára beszerzett minta: 2018. október
Értékelés:

Elég visszafogott, de finom illat; édes-gyümölcsös, süteményes, alkalmanként bourbönös, zaftos. Az ízben mindez letisztult malátajelleggel egészül ki, a korty végén határozottabb sherrys, gyümölcsös ízekkel, kevés füsttel. Kellemesen telt és összetett, de nem kimondottan határozott, és a letisztult ízeket kissé zavaros-jellegtelen árnyalatok is kísérik. Érettnek csak nagyjából nevezném – bár semmi bántóan éretlen nincs benne, egy kicsit kesernyés, szájösszetapasztós.

Ahogyan ez a sajátmárkás hipermarket-whiskyknél lenni szokott, az elvárásainkat nem a korához, hanem az árához érdemes igazítanunk – ahhoz mérten elég erős versenyző. Ha ismerünk ennyiért élvezhető malátawhiskyt, akkor ebben sem fogunk csalódni. Egyértelműen jobb a hasonlóan árazott 12 éves blendeknél – és nem azért, mert ez „mégis csak single malt”.

40% alk.

Karakter ★★★★ 4,0
Lecsengés ★★★ 3,5


 

Ole Smoky Original – Unaged Corn Whiskey


E whisky két szempontból is érdekes. Az egyik, hogy nem érlelték, a másik pedig, hogy bár szabályos amerikai whisky, a gyártója elsősorban nem whiskyként népszerűsíti.

A whiskységével kapcsolatban csak annyit fontos tudni, hogy a fehér (érleletlen) whisky hagyománya mind a négy eredeti whiskynemzetnél sokáig létezett, csak az amerikaiaknál fenn is maradt, gyakorlati és törvényi szinten egyaránt, bár a 20. század jó részében elég ritka volt. Az Egyesül Államokban egyik whiskyfajtának sincs és nem is volt kötelező érlelési ideje (csak az opcionális „straight” és „bottled in bond” kategóriáknak), a kukoricawhiskyt pedig hordóba tölteni sem kötelező. Az Ole Smoky Original tehát egy szabályos amerikai kukoricawhisky, azonban a marketing szándéka szerint nem az, hanem… „zugszesz”, azaz moonshine. Ez a márkaintegritás szempontjából is lényeges, ugyanis az Ole Smoky különböző szeszesitalokat palackoz egy kategóriaként beállítva. (Ez az „Original” változat az egyetlen olyan tagja a sorozatnak, ami ténylegesen whiskynek nevezhető.) Hogy az amerikai mikrofőzdék hogyan próbálják az illegális alkoholt  „italfajtaként” beinjekciózni a köztudatba és a kereskedelembe, arról már korábban részletesen írtam.

Térjünk ki arra is, hogy mi a fehér whisky. Persze, a hülye is tudja: olyan, amit nem érleltek: new make spirit, white dog. Csakhogy a fehéren palackozott whisky nem ugyanaz, mint amit hordóba tesznek, ugyanis ami frissen jó, az nem való hosszabb érlelésre, és fordítva: ami érlelésre készült, az nyersen… többnyire nyersebb ízű, mint hinnénk. (A különbséget leginkább a lepárlás paraméterei teszik.) Az igazi white dog ez az érlelésre váró, félkész whisky, amiről már kereken 150 éve is azt mondták, hogy ha se hordós érlelést, se szénszűrést nem kap, akkor olyan, amit „a kutya sem inna meg”. (Persze akkoriban azért még sokan megitták.) Ma fehér whiskyként ezzel szemben olyasmit árulnak, amit „készre finomítottak” és/vagy szűrtek. A fentebb tárgyalt Békési whiskyről is gyanítható, hogy inkább fehér whiskynek való lett volna, és valószínűleg az Ole Smoky Originalt is eléggé kicsinálná, hogyha egy becsületes, 4-6 éves bourbönt próbálnának érlelni belőle.

Utoljára beszerzett minta: 2017. június
Értékelés:

A fehér gabonapárlatok jellegzetes, igazán semmihez nem hasonlítható illata, azok közt is a vaskosabb, édeskésebb és karakteresebb vonal, némi kovásszal és árnyalatnyi ragasztóval. Kukoricásnak nevezni túlzásnak tartom, de lehet róla törtgabonára asszociálni. A szájban az 50% ugyan megharap, de jól áll neki, összerendezi az amúgy nem kimondottan összetett vagy letisztult ízvilágot. Némi tapasztalattal fejben összeköthető az érlelt amerikai whiskyk karakterével is, hiszen megtaláljuk a ragasztós és a kovászos (savanyúcefrés) jelleget is, de annyira más formában, hogy alapvetően nem emlékeztet az érlelt whiskykre.

Az eredeti, amerikai árán sem kimondottan jó vétel, de nálunk ennél is többe kerül, így igazán csak azoknak ajánlott, akik kíváncsiak egy fehér whiskyre. Nekik viszont nagyon is!

50% alk.

Karakter ★★★ 3,0
Lecsengés ★★★ 3,0

→ Az elmúlt időszakban értékelt italok

hozzászólás